A 14:23 protokoll
1. rész – Az üzenet
Ádám arra ébredt, hogy rezgett a telefonja. Nem csörgött. Nem pittyegett. Csak rezgett az éjjeliszekrényen, lassan, makacsul, mintha valaki nem akarná hagyni, hogy visszaaludjon. Fél kézzel kitapogatta a készüléket, hunyorogva maga elé emelte, és megnézte az időt.
07:12.
Túl korán volt ahhoz, hogy bárki keresse. A kijelzőn egyetlen új üzenet villogott:
Ismeretlen feladó.
Ádám felsóhajtott. Reklám, gondolta. Valami újabb nyereményjáték, futárcégnek álcázott átverés, vagy a bankja nevében küldött kamu figyelmeztetés. Feloldotta a telefont. Az üzenet mindössze három szóból és egy időpontból állt.
Holnap 14:23-kor meghalsz.
Ádám pár másodpercig csak bámulta a képernyőt. Aztán felnevetett. Nem hangosan, inkább csak orron át, hitetlenkedve.
— Nagyon vicces — motyogta.
Ledobta a telefont maga mellé az ágyra, és a plafont nézte. Valaki szórakozik vele. Talán Bence. Ő imádta az ilyen idióta húzásokat. Egyszer már megrendelt a nevében egy temetkezési katalógust is, csak mert Ádám harmincéves lett. A gondolat megnyugtatta. Majd felkel, kávézik, lezuhanyozik, bemegy dolgozni, és este visszaír Bencének valami hasonlóan hülyét.
A telefon újra rezgett. Ádám oldalra fordította a fejét. Újabb üzenet. Ugyanattól a feladótól.
Ne menj be ma dolgozni.
A mosoly lassan eltűnt az arcáról. Felült az ágyban. Ez már kevésbé tűnt viccesnek. Megnyitotta az üzenet részleteit, hogy megnézze a telefonszámot. A szíve kihagyott egy ütemet. A feladó száma nem ismeretlen volt. Hanem az övé. A saját telefonszáma. Ádám azonnal megnyitotta a névjegyeket. Ellenőrizte. Egyszer. Kétszer. A szám pontosan egyezett. A saját telefonjáról kapott üzenetet. Csakhogy ő nem küldött semmit. Ujjai hirtelen hidegnek tűntek a kijelzőn. Megnézte az elküldött üzeneteket. Üres. Semmi. Visszalépett az üzenethez, és akkor vette észre a legfurcsább részletet. A küldés dátumát. Nem ma volt. Nem is tegnap. Az üzenet szerint holnap küldték. 14:22-kor. Egy perccel azelőtt, hogy állítólag meghal. Ádám hosszú ideig mozdulatlanul ült az ágy szélén. A lakás csendes volt. A kinti forgalom tompán szűrődött be az ablakon. A telefon újra rezgett a kezében. Egy harmadik üzenet érkezett.
Most még azt hiszed, vicc.
Ádám nyelt egyet. Aztán a következő sor is megjelent.
Én is azt hittem.
2. rész – A holnapi feladó
Ádám először Bencét hívta. A telefon háromszor csengett, mire barátja álmos hangon beleszólt.
— Te normális vagy? Tudod, hány óra van?
— Te küldtél nekem üzeneteket?
— Milyen üzeneteket?
— Ne játszd meg magad.
— Ádám, esküszöm, ha megint valami munkahelyi pánikod van reggel hétkor, akkor…
— A saját számomról kaptam üzenetet.
Csend lett. Bence hangja egy fokkal éberebbé vált.
— Mi?
— A saját számomról. És azt írja, hogy holnap meghalok.
— Ez valami vírus lesz.
— Holnapi dátummal jött.
— Az lehetetlen.
— Tudom.
Ádám felállt, és járkálni kezdett a hálószobában. A padló hideg volt a talpa alatt.
— Küldd át — mondta Bence.
Ádám képernyőfotót készített, majd elküldte. Pár másodperc múlva Bence visszaszólt.
— Ez nagyon rossz poén lenne.
— Tehát nem te voltál?
— Nem. És ha én csináltam volna, sokkal viccesebb lenne.
Ádám nem nevetett.
— Figyelj — folytatta Bence. — Ne pánikolj. Biztos van rá magyarázat. Szolgáltatói hiba, spoofing, valami app…
— Akkor miért tudja, hogy ma dolgozni mennék?
— Mert minden kedden dolgozni mész, zseni.
Ez igaz volt. Ádám próbált belekapaszkodni ebbe. Igen, tényleg. Nem kell misztikumot látni mindenben. Valaki megszerezte a számát, hamisította a feladót, és rá akar ijeszteni. Ennyi. Leült a konyhába, főzött egy kávét, és megpróbált úgy viselkedni, mintha normális reggel lenne. De a telefon ott feküdt előtte az asztalon. Kijelzővel lefelé. Mintha így kevésbé lenne veszélyes.
Nyolc óra után nem sokkal új üzenet érkezett. Ádám nem akarta megnézni. Tíz másodpercig csak bámulta a készüléket. Aztán megfordította. Egy kép volt. Először nem értette, mit lát. Egy összetört autó állt az út szélén. Az eleje teljesen benyomódott, az üveg pókhálósra repedt. A motorháztetőn vérnek tűnő sötét folt terült szét. A kép alján időbélyeg volt.
Holnap. 14:23.
Ádám közelebb húzta a telefont. A rendszám láttán kiszáradt a szája. Az ő autója volt. Az ő rendszáma. Felugrott, kirontott az előszobába, és az ablakhoz lépett. A parkoló felé nézett. Az autója ott állt a ház előtt. Sértetlenül. Pont úgy, ahogy előző este hagyta. Mégis, a képen ugyanaz az autó volt. Ugyanaz a horpadás a bal hátsó ajtón. Ugyanaz a kis matrica a hátsó szélvédő sarkában, amit még évekkel ezelőtt ragasztott fel egy fesztivál után. Nem lehetett másé.
Ádám visszament a konyhába, de a lábai bizonytalanná váltak. A telefon újra rezgett. Ezúttal csak egy mondat érkezett.
Ha beülsz abba az autóba, meghalsz.
Ádám szíve vadul vert. A következő üzenet azonnal utána jött.
De ha nem ülsz be, valaki más fog.
3. rész – Az első döntés
Ádám percekig nem mozdult. Csak állt a konyha közepén, kezében a telefonnal, és úgy érezte, mintha a saját lakása idegen hellyé változott volna. Minden tárgy ugyanott volt, mint tegnap. A bögréje a pulton. A kulcsa a cipősszekrényen. A kabátja a széken. A hűtő halk zúgása. Mégis úgy tűnt, mintha valami láthatatlan dolog beköltözött volna vele a szobába. Valami, ami figyeli. Bence visszahívta.
— Láttam a képet — mondta halkan.
— És?
— Ez már nem vicces.
— Ezt én is észrevettem.
— Hol vagy most?
— Otthon.
— Ne menj sehova. Átmegyek.
— Ne.
— Mi az, hogy ne?
Ádám az ablakhoz lépett, és újra lenézett a parkolóba. Az autója mellett egy nő állt.
Fiatal nő, sötét kabátban. A telefonját nézte, majd körbepillantott, mintha keresne valamit.
— Van valaki az autómnál — mondta Ádám.
Bence elhallgatott.
— Ismered?
— Nem.
— Hívd a rendőröket.
Ádám már épp tárcsázni akart, amikor a nő kinyitotta az autója ajtaját. A gyomra összerándult.
— Beül az autómba.
— Micsoda?
— Beül az autómba!
Ádám ledobta a telefont, felkapta a kulcsát, és kirohant a lakásból. A lépcsőházban kettesével szedte a fokokat. A szíve úgy vert, mintha már most 14:23 lenne. Mire kiért a ház elé, a nő már a vezetőülésben ült. Ádám az autó felé rohant.
— Hé! Hé, álljon meg!
A nő felnézett. Egy pillanatra találkozott a tekintetük. Nem tűnt tolvajnak. Inkább rémültnek. Pont olyan rémültnek, mint Ádám. A nő kiszállt, és hátralépett.
— Maga Ádám? — kérdezte.
Ádám megtorpant.
— Ki maga?
A nő remegő kézzel nyújtotta felé a telefonját. A kijelzőn egy üzenet volt.
Ha élni akarsz, keresd meg Ádámot.
Ádám megdermedt.
— Ezt kitől kapta?
A nő lenézett a telefonra.
— Saját magamtól.
A parkoló felett hirtelen csend lett. Aztán Ádám telefonja újra rezgett. Lassan elővette. Újabb üzenet.
Most már ketten vagytok.
Alatta egy második sor.
De csak egyikőtök éli túl a holnapot.
4. rész – A nő neve Lilla
Ádám és a nő némán álltak egymással szemben a parkolóban. A telefon még mindig Ádám kezében volt.
Most már ketten vagytok. De csak egyikőtök éli túl a holnapot.
A nő arca elsápadt.
— Maga is ezt kapta? — kérdezte.
Ádám lassan bólintott.
— Maga kicsoda?
— Lilla.
— Honnan ismer engem?
— Nem ismerem.
— Akkor miért az én autómnál volt?
Lilla idegesen körbenézett.
— Mert ezt kaptam ma reggel.
Újra megmutatta a telefonját. Az üzenet alatt egy fénykép volt. Ádám. Pontosan itt, ebben a parkolóban. A képet láthatóan messziről készítették. A háttérben ugyanaz az autó állt. Az ő autója.
— Mikor kapta ezt?
— Fél órája.
— És mit írt?
— Azt, hogy ha élni akarok, keressem meg Ádámot.
Ádám gyomra összeszorult.
— Ki küldte?
Lilla keserűen felnevetett.
— Ugyanaz, aki magának.
— A saját száma?
Lilla bólintott. Mindketten hallgattak. Valami nem stimmelt. Nagyon nem. Aztán Ádám telefonja ismét rezgett. Mindketten összerezzentek. Új üzenet.
Menjetek a Keleti pályaudvarhoz.
Alatta egy időpont.
Ma. 11:17.
— Ez most komoly? — kérdezte Lilla.
Ádám a kijelzőt bámulta. Újabb sor jelent meg.
Ha nem mentek el, holnap mindketten meghaltok.
5. rész – A férfi a peronon
11:12.
Ádám és Lilla a Keleti pályaudvar előtt álltak. A tömeg hömpölygött körülöttük. Turisták, ingázók, diákok. Teljesen hétköznapi emberek. Mégis úgy érezték, mintha mindenki figyelné őket.
— Ez őrültség — mondta Lilla.
— Tudom.
— Mi van, ha valaki csak szórakozik velünk?
— Akkor nagyon sok pénzt és energiát fektetett bele.
11:16.
A telefon egyszerre rezgett mindkettejüknél. Új üzenet.
Peron 7.
Ennyi. Semmi más. A kettes aluljárón keresztül siettek a peronok felé.
11:17.
A hetedik vágánynál alig lézengtek emberek. Egy öreg férfi ült egy padon. Egy nő bőrönddel várakozott és egy fekete kabátos alak állt a peron végén. Mozdulatlanul. Mintha rájuk várt volna. Lilla megtorpant.
— Ugye maga is látja?
— Igen.
A férfi lassan feléjük fordult. A tekintete egyenesen Ádámra szegeződött. A következő pillanatban megszólalt mindkét telefon. Egyszerre.
FUSSATOK.
A fekete kabátos férfi elindult feléjük. Nem sietett. Nem rohant. Csak jött. Nyugodtan. Magabiztosan. Mintha pontosan tudná, hogy nincs hová menekülniük. Ádám megfogta Lilla karját.
— Futás.
Rohanni kezdtek.
6. rész – A boríték
Tíz perccel később egy mellékutcában álltak meg. Mindketten kapkodták a levegőt.
— Ki volt az? — kérdezte Lilla.
— Fogalmam sincs.
— Miért üldöz?
— Fogalmam sincs.
— Nagyon megnyugtató.
Ádám neki akart dőlni egy falnak, amikor valami furcsát vett észre. Egy barna boríték hevert a földön. Pont ott. A fal tövében. Mintha valaki direkt nekik hagyta volna. A boríték elején egyetlen szó állt.
ÁDÁM
Lilla hátrébb lépett.
— Ne nyisd ki.
— Miért?
— Mert az elmúlt huszonnégy órában minden furcsa dologgal baj lett.
Ádám óvatosan felemelte. A boríték könnyű volt. Belül csak egyetlen papírlap volt és egy fénykép. A fényképen ő és Lilla látszottak. Most. Ebben az utcában. Pontosan ott, ahol álltak. A kép néhány perccel korábban készülhetett. Ádám kezéből majdnem kiesett a fotó. A papírlapon gépelt szöveg állt.
Ha ezt olvasod, akkor a protokoll már elindult. A fekete kabátos férfi nem az ellenséged. A probléma te vagy.
Lilla elsápadt.
— Mi az, hogy te vagy a probléma?
Ádám tovább olvasott. A következő sor még rosszabb volt.
14:23-kor nem először fogsz meghalni. Hanem hetedszer.
7. rész – A hetedik halál
Ádám percekig csak a papírt bámulta.
14:23-kor nem először fogsz meghalni. Hanem hetedszer.
A szavak egyszerűek voltak. Mégis olyan érzést keltettek benne, mintha kihúzták volna a talajt a lába alól.
— Ez hülyeség — mondta végül.
— Remélem — felelte Lilla.
— Nem lehet hétszer meghalni.
— Egyetértek.
— Akkor ez valami beteg játék.
Lilla a fényképre nézett.
— Azt meg hogyan magyarázod?
Ádám nem válaszolt. Mert nem tudott. A képen valóban ott álltak ebben az utcában. Pontosan ugyanabban a testtartásban. Ugyanabban a pillanatban. A telefonja rezgett. Új üzenet.
Emlékezz a piros biciklire.
— Mi? — kérdezte Ádám.
— Nálad is ez van?
Lilla felmutatta a saját telefonját. Ugyanaz az üzenet. Ádám próbált visszaemlékezni. Piros bicikli. Semmi. Aztán hirtelen belenyilallt valami a fejébe. Egy kép. Villanás. Egy esős utca. Egy piros bicikli az út szélén. Fékcsikorgás. Fájdalom. A látomás olyan gyorsan eltűnt, ahogy érkezett. Ádám megtántorodott.
— Jól vagy?
— Láttam valamit.
— Mit?
— Nem tudom.
Ez volt a legijesztőbb. Mert amit látott, nem emléknek tűnt. Hanem valaminek, ami megtörtént. Vagy meg fog történni.
Aznap este Ádám nem ment haza. Lilla lakásán maradtak. Két külön szobában. Legalábbis ezt tervezték. Hajnali 2 körül Ádám arra ébredt, hogy valaki a nevét suttogja.
— Ádám…
A hang közvetlenül az ágya mellől jött. Felült. A szoba üres volt. A sötétben csak a telefon kijelzője világított. Új üzenet.
Most először emlékszel.
8. rész – Az első emlék
Ádám nem aludt többet. A nappaliban ült, kezében egy bögre kihűlt kávéval. A hajnali üzenet nem hagyta nyugodni.
Most először emlékszel.
Mire? Mit felejtett el? Reggel hét körül Lilla is felkelt.
— Rosszul nézel ki.
— Köszönöm.
— Találtál valamit?
Ádám elmesélte a piros biciklit. Lilla hosszú ideig hallgatott. Aztán elővette a telefonját. Megnyitott egy képet.
— Nézd meg ezt.
Ádám átvette. A fotó három évvel korábban készült. Lilla egy parkban állt. A háttérben gyerekek játszottak és egy piros bicikli támaszkodott egy fához. Ádám szíve hevesebben kezdett verni.
— Mi ez?
— Fogalmam sincs.
— Miért mutatod?
— Mert ezt a képet tegnap még nem ismertem.
— Tessék?
— Tegnap este jelent meg a galériámban.
A levegő megfagyott körülöttük.
— Utólag került bele?
— Igen.
— Ez lehetetlen.
— Tudom.
Ádám visszanagyított a képre. A háttérben valaki állt. Egy férfi. Fekete kabátban. Ugyanaz a férfi, akit a pályaudvaron láttak. A kép három évvel korábban készült. Mégis ott volt rajta. Figyelte őket. Várt. A telefon egyszerre rezgett mindkettejüknél.
Végre megtaláltatok. Most ő talál meg titeket.
9. rész – A videó
Pontban délben csengettek. Lilla összerezzent.
— Vártál valakit?
— Nem.
A csengő újra megszólalt. Ádám az ajtóhoz lépett. Óvatosan kinézett a kukucskálón. Senki. Kinyitotta. A folyosó üres volt. Csak egy fekete pendrive hevert a lábtörlőn. Lilla azonnal becsapta az ajtót.
— Ne mondd, hogy bedugod valamibe.
— Miért?
— Mert horrorfilmben ilyenkor szoktak meghalni az emberek.
Ádám elmosolyodott. Az elmúlt két napban először. Aztán elővett egy régi laptopot, amelyen semmi fontos adat nem volt. Bedugta a pendrive-ot. Egyetlen fájl volt rajta.
VIDEÓ_7.mp4
— Miért hetes? — kérdezte Lilla.
— Nem tudom.
Elindította. A képernyő néhány másodpercig fekete maradt. Aztán megjelent egy férfi. Ádám. Csak idősebben. Karikás szemekkel. Néhány napos borostával. Sebhely húzódott végig a homlokán. A videón szereplő Ádám egyenesen a kamerába nézett. Mintha látná őket.
— Ha ezt nézed — mondta fáradt hangon —, akkor a hatodik ciklus ugyanúgy végződött, mint az összes többi.
Lilla és Ádám döbbenten figyelték. A férfi folytatta:
— Nincs sok időtök. A fekete kabátos férfit Márknak hívják. Nem bízhattok benne.
A videó egy pillanatra megakadt. Majd újra elindult. A jövőbeli Ádám arca megváltozott. Mintha rájött volna valamire.
— Nem. Várjatok. Amit most mondtam, azt hagyjátok figyelmen kívül. Márkban kell bíznotok. Ő az egyetlen, aki még nem hazudott.
A kép vibrálni kezdett. A videóban szereplő Ádám rémülten hátranézett. Valakire. Vagy valamire. Aztán visszafordult.
— Ha eljutottatok idáig, akkor már túl késő.
A monitor képe elsötétült. Néhány másodpercnyi zaj után új sor jelent meg. Fehér betűkkel.
CIKLUS: 7 HÁTRALÉVŐ IDŐ: 26 ÓRA 23 PERC
Mielőtt a videó véget ért volna, egy utolsó mondat jelent meg a képernyőn:
A következő halál nem Ádámé lesz.
10. rész – Márk
A videó véget ért. A szobában síri csend uralkodott. Ádám és Lilla mozdulatlanul ültek a laptop előtt. Végül Lilla törte meg a hallgatást.
— Tehát most ott tartunk, hogy a jövőbeli te először azt mondja, ne bízzunk Márkban, aztán azt, hogy bízzunk benne.
— Igen.
— Ez sokat segített.
Ádám lehajtotta a fejét. A gondolatai őrült sebességgel cikáztak. Hét ciklus. Hat korábbi halál. Egy jövőbeli önmaga és egy férfi, aki mintha mindenhol ott lenne. A telefonja rezgett.
Márk ma este meg fog találni.
Újabb üzenet érkezett.
Ne menekülj előle.
Lilla felnevetett. Nem jókedvében.
— Tudod, mi a baj?
— Mi?
— Hogy most már semmiben sem vagyok biztos.
Ádám válaszolni akart. Ekkor megszólalt a kaputelefon. Mindketten összerezzentek. Egyetlen szó hallatszott a hangszóróból:
— Ádám.
A férfi hangja nyugodt volt. Mély. Ismerős. Valahonnan.
— Ki az? — kérdezte Ádám.
— Márk.
Lilla elsápadt. A telefon azonnal rezgett.
ENGEDD BE.
Ádám és Lilla egymásra néztek. Majd Ádám megnyomta a gombot. Néhány perc múlva kopogás hallatszott. Az ajtó kinyílt. A fekete kabátos férfi belépett. Közelről idősebbnek tűnt, mint gondolták. Negyvenes évei végén járhatott. A tekintete fáradt volt. Nagyon fáradt. Úgy nézett rájuk, mint aki már túl sokszor látta ugyanezt a jelenetet.
— Hányadik? — kérdezte.
Ádám összeráncolta a homlokát.
— Tessék?
— Hányadik ciklus?
— Hetedik.
A férfi lehunyta a szemét.
— A francba.
— Maga ki?
Márk mély levegőt vett. Aztán kimondta azt a mondatot, amely után semmi sem volt ugyanaz.
— Az első ciklusban én öltelek meg.
— Vártál valakit?
— Nem.
A csengő újra megszólalt. Ádám az ajtóhoz lépett. Óvatosan kinézett a kukucskálón. Senki. Kinyitotta. A folyosó üres volt. Csak egy fekete pendrive hevert a lábtörlőn. Lilla azonnal becsapta az ajtót.
— Ne mondd, hogy bedugod valamibe.
— Miért?
— Mert horrorfilmben ilyenkor szoktak meghalni az emberek.
Ádám elmosolyodott. Az elmúlt két napban először. Aztán elővett egy régi laptopot, amelyen semmi fontos adat nem volt. Bedugta a pendrive-ot. Egyetlen fájl volt rajta.
VIDEÓ_7.mp4
— Miért hetes? — kérdezte Lilla.
— Nem tudom.
Elindította. A képernyő néhány másodpercig fekete maradt. Aztán megjelent egy férfi. Ádám. Csak idősebben. Karikás szemekkel. Néhány napos borostával. Sebhely húzódott végig a homlokán. A videón szereplő Ádám egyenesen a kamerába nézett. Mintha látná őket.
— Ha ezt nézed — mondta fáradt hangon —, akkor a hatodik ciklus ugyanúgy végződött, mint az összes többi.
Lilla és Ádám döbbenten figyelték. A férfi folytatta:
— Nincs sok időtök. A fekete kabátos férfit Márknak hívják. Nem bízhattok benne.
A videó egy pillanatra megakadt. Majd újra elindult. A jövőbeli Ádám arca megváltozott. Mintha rájött volna valamire.
— Nem. Várjatok. Amit most mondtam, azt hagyjátok figyelmen kívül. Márkban kell bíznotok. Ő az egyetlen, aki még nem hazudott.
A kép vibrálni kezdett. A videóban szereplő Ádám rémülten hátranézett. Valakire. Vagy valamire. Aztán visszafordult.
— Ha eljutottatok idáig, akkor már túl késő.
A monitor képe elsötétült. Néhány másodpercnyi zaj után új sor jelent meg. Fehér betűkkel.
CIKLUS: 7 HÁTRALÉVŐ IDŐ: 26 ÓRA 23 PERC
Mielőtt a videó véget ért volna, egy utolsó mondat jelent meg a képernyőn:
A következő halál nem Ádámé lesz.
11. rész – Az első ciklus
Lilla felugrott a kanapéról.
— Tessék?!
Márk nem mozdult.
— Tudom, hogy nehéz elhinni.
— Maga egy őrült.
— Valószínűleg.
Ádám szíve vadul vert.
— Mit jelent az, hogy az első ciklusban?
Márk leült. Mintha egy hosszú történetbe készülne belekezdeni.
— Az időhurok nem holnap kezdődik.
— Hanem?
— Hat ciklussal ezelőtt kezdődött.
— És miért nem emlékszem rá?
— Mert a protokoll törli az emlékeket.
— Milyen protokoll?
Márk keserűen elmosolyodott.
— A 14:23 Protokoll.
A név hallatán Ádám hátán végigfutott a hideg.
— Ez egy kísérlet volt.
— Milyen kísérlet?
— Az idő manipulálására.
Lilla hitetlenkedve nézett rá.
— Maga azt várja, hogy ezt elhiggyük?
— Nem.
— Akkor?
— Azt várom, hogy túléljétek.
A férfi elővett egy régi fényképet. Letette az asztalra. Ádám felvette. A kép egy laboratóriumban készült. Öten álltak rajta. Az egyikük Márk volt. A másik… Ádám. Csak idősebben. Jóval idősebben.
— Ez hamisítvány.
— Nem.
— Akkor hogy lehet?
— Azért, mert még nem készült el.
A szoba elcsendesedett. Ádám úgy érezte, megőrül.
— Mit akar ezzel mondani?
Márk ránézett.
— A képet nyolc év múlva fogják elkészíteni.
12. rész – A visszaszámlálás
Aznap este senki sem aludt. Márk elmondott mindent, amit tudott. Vagy legalábbis azt állította. A történet hihetetlen volt. Egy titkos kutatás. Időbeli információátvitel. Valami, ami rosszul sült el és egy időhurok, amely újra és újra ugyanahhoz a ponthoz tér vissza.
Holnap. 14:23.
— Mi történik akkor? — kérdezte Ádám.
Márk hosszú ideig hallgatott.
— A hurok újraindul.
— És én meghalok?
— Többnyire.
— Többnyire?!
— A részletek változnak.
Lilla hitetlenkedve felnevetett.
— Ez nagyon megnyugtató.
Márk azonban nem mosolygott.
— Van rosszabb.
— Mi?
— Ebben a ciklusban valami más.
A férfi elővette a telefonját. Egy fényképet mutatott. A képen egy digitális óra látszott.
14:23.
Alatta vörös betűk.
KRITIKUS ELTÉRÉS
Ádám nyelt egyet.
— Mit jelent?
— A korábbi hat ciklusban ez nem jelent meg.
— És most?
— Most először.
A telefon egyszerre rezgett mindháromuknál. Ádám. Lilla. Márk. Mindhárman ugyanazt az üzenetet kapták.
HIBA FELISMERVE KORREKCIÓ ELINDÍTVA
A szoba levegője hirtelen vibrálni kezdett. A lámpa felvillant. Majd újra és újra. Lilla rémülten nézett körbe.
— Ezt ti is látjátok?
Az ablakon túl a város megdermedt. Az utcán haladó autók megálltak. A járókelők mozdulatlanná váltak. Mintha valaki megnyomta volna a szünet gombot a valóságon. Csak hárman tudtak mozogni. Csak hárman maradtak ébren. A telefonok egyszerre rezdültek még egy utolsót.
A CIKLUS VÉDEKEZIK. MEGTALÁLTA A HIBÁT. A HIBA: LILLA.
13. rész – A hiba
A HIBA: LILLA.
A felirat még mindig ott világított a telefonokon. Senki sem szólt. Odakint a világ továbbra is mozdulatlan maradt. Egy galamb a levegőben lebegett. Egy autó fél méterrel a zebra előtt állt meg. Egy férfi lépés közben dermedt mozdulatlanná. Mintha az idő megszűnt volna létezni.
— Mit jelent ez? — kérdezte végül Lilla.
Márk arca elsötétült.
— Nem tudom.
— Hazudik.
— Most nem.
Ádám a kijelzőt bámulta.
— Miért lenne ő a hiba?
— Mert az előző ciklusokban nem volt itt.
A mondat után csend lett. Lilla lassan Márk felé fordult.
— Tessék?
— Az első hat ciklusban nem találkoztunk veled.
— Az lehetetlen.
— Tudom.
— Akkor hogy kerültem ide?
Márk tekintete kemény lett.
— Pont ezt próbálom kideríteni.
A következő pillanatban a telefonok újra felvillantak. Új üzenet.
TÖRLÉS ELŐKÉSZÍTVE
Lilla elsápadt.
— Törlés?
— Ez nem hangzik jól — mondta Ádám.
— Nem is az — válaszolta Márk.
A lakás falai megremegtek. Mintha valami hatalmas erő végigfutott volna az épületen. Az egyik ablak üvege megrepedt. Majd még egy. A levegő vibrálni kezdett és ekkor Lilla hirtelen eltűnt. Nem elszaladt. Nem elbújt. Egyetlen pillanat alatt megszűnt ott lenni.
— LILLA!
Ádám felugrott. A szoba üres volt. A lány nyomtalanul eltűnt. Márk káromkodott.
— Elkezdődött.
— Mi?!
— A korrekció.
Folytatáshoz vásárolja meg a történet további részeit, vagy a teljes történetet!